/  Összes   /  Így tölts el egy hétvégét a tatai Platánban!

Így tölts el egy hétvégét a tatai Platánban!

A tatai Öreg-tó partján álló étterem neve már régóta fogalom, azóta meg különösen is az erre fogékony berkekben, hogy tavaly mind külcsínben, mind belbecsben megújult, és immár egyéb szolgáltatásokkal is várja a vendégeket. A fejlesztéseket nem is hagyták szó nélkül se itthon, se a nemzetközi fórumokon, épp a múlt héten szavazta meg neki a Dining Guide éves díjátadójának zsűrije az ország harmadik legjobb étterme és a legjobb vidéki étterem címeket. De a nemzetközi szaksajtó figyelmét is felkeltették a várárokban zajló munkálatok, a legmenőbb dizájnmagazinok méltatták a luxusszálloda tervezésben immár veteránnak számító, Gold Key Awards-szal elismert Varró Zoltán munkáját, amelyet ezúttal némileg nehezített terepen oldott meg: a művészi szárnyalás mellett ugyanis a kulturális örökséget és a természetvédelmet is maximálisan szem előtt kellett tartania. Roppantul örültünk hát, hogy minderről most első kézből tudunk itt beszámolni, lévén a bisztrókonyha mellé tavasszal nyitott fine dining étterem apropóján meghívást kaptunk pár hete az étterem-szállodától, hogy próbáljuk ki az új élménycsomagjukat, amely egy igazi kuriózum a hazai vidéki vendéglátásban.

platan-tata_1

Elöljáróban talán annyit, hogy bár Tata éppenséggel nem egy nagy hely, ha az ember nem lóhalálában szeretne program után programot abszolválni, úgy tényleg érdemes egy komplett hétvégét foglalnia itt, mert azért jócskán van mit csinálni, mi szem s szájnak ingere. A Platán lokációja roppant szerencsés, az egykori uradalmi cselédépület közvetlenül a festői tó partján fekszik, valamikori funciójából adódóan természetesen közel a részben felújított, látogatható, barokk Esterházy-kastélyhoz. Másik oldalról a román/gótikus vár fogja közre – már ami megmaradt belőle a többévszázados adok-kapok után. Maga az épület egyébként ritkaságnak számít itthon, nem sok olyan várat tud ebből a korból felmutatni ugyanis az ország, ahol az alapoknál több is megmaradt volna. Itt a helytörténeti kiállításokat rendező Kuny Domokos Múzeum működik, ők adják a Platánnak bérbe a várárkot, ahol a gaztól megtisztított, rendbe hozott és a járókelők számára is élvezetes, esti díszkivilágítást kapott várfalak árnyékában a tópart flórájának megfelelő növénytelepítés is lezajlott azóta  – a fauna legnagyobb megelégedésére. A modern épületek közt ugyanis szemlátomást jól érzik magukat az állatok, a zsilippel lehatárolt privát patakban csak úgy hemzsegnek a kisebb-nagyobb halak – amik természetesen vonzzák a látványos vízimadarakat is: a spa-épületek tükörborításában önmagukkal kokettáló kócsagokat és sirályokat, de az sem megy ritkaságszámba, hogy a kültéri jacuzziban ücsörögve egy szürke gém száll el felettünk méltóságteljesen.

platan-tata-2

No, de most már igazán haladjunk kronológiai rendben tovább! Péntek kora délután parkoltunk le a fehérre meszelt, az utcafrontól nézve takaros Platán Vendégház elé, amelynek belső térkialakítását talán a zegzugos jelzővel lehetne a legjobban érzékeltetni, hiszen mégiscsak egy, a várárok falára felhúzott, többszáz éves épületegyüttesről van szó. Személy szerint külön tetszett, hogy se a megrendelő, se a tervező nem akart ezen az örökségen tovább lovagolni, hanem bátran nyúltak a kortárs megoldásokhoz, amilyen a pergolaszerű elem is rögvest a bejáratnál. Az épületeket mini teraszok tagolják, ahol jól esik csak úgy ücsörögni és gyönyörködni az elénk táruló látványban. (Az itt parkoló bicikliket természetesen el is lehet vinni egy körre, a kastélyig kiépített betonúton jutunk el.) A belterek kialakítására is az eklektika jellemző, a kisebb-nagyobb szobákban antik hatású, barna fabútorok keverednek modern darabokkal, illetve a tűzpiros, retró stílusú minibárral. A természet ide is betüremkedik, a padlószőnyeg például zuzmónyomatos, míg a függönyök levélmintásak. A már említett, tükörborítást kapott, illetve a legnevesebb hazai természetfestő, Kókay Szabolcs ragadozómadár képeivel (a madarak épsége okán) dekorált  Mirror Spa épületei műfű borítást kaptak belülről, a lerakóasztalok fatuskók, a falikarok pedig szarvasagancsokat formáznak.

platan_tata-8

Ugyanez a hangulat fogadja az embert a becsekkolásnál a recepción is, ahogy az igényes bisztróételeket kínáló, utcafronti Platán Bisztróhoz hasonlóan ugyancsak Pesti István vezette, tavasztól fő attrakciónak számító gourmet étteremben szintúgy. A látványkonyha falnézetén farönkrakást mímelő fotónyomott üveg a burkolat, míg a rejtett hangulatvilágítást a szobák függönyein is visszaköszönő levélmintás bársonykárpittal bevont panelek rejtik el. A kis terem mindössze négy asztala már első blikkre érzékelteti azt, hogy itt valami nagyon exkluzív élményben lesz része az embernek abban az egy-két órában, amit itt eltölt. Egy nap két turnus van, azaz nyolc párnak/kisebb társaságnak van lehetősége részt venni ebben a kulináris varázslásban, ami itt voltaképpen estéről-estére történik. Négy-, hat- vagy  nyolcfogásos degusztációs menüsor közül lehet választani csütörtöktől szombatig, ami persze időről-időre változik, részben a kedvencek étlapon tartásával. A hegyvidéki, megboldogult Tantinak egykor Michelin-csillagot szerző séf műremekeihez persze borsor is jár, a figyelmesen összeválogatott szortiment mellett el is halad az ember a kvázi borospincévé fazonírozott összekötő folyosón. A világ különféle termőterületeiről származó tételek mellett a ház dzsúzait is itt hűtik, ugyanis alkoholmentes opcióként ilyet is lehet választani – amelyek ugyancsak maximálisan passzolnak ízvilágban a felszolgált ételekhez.

IMG_5572

Fent: Snackek, Lent: Házi kenyér vajakkal és olívaolajjal

Lássunk akkor hozzá ahhoz a menühöz, amit mi kóstoltunk, s amelynek bizonyos fogásai az étlapújítás után is kipróbálhatók. Welcome drinknek a Platán által választott champagne-ház, a neves Ruinart nedűje érkezik némi snackkel. Mi három falatot kaptunk: egy hagymakosarat mustármagos sült vérrel és kápiapaprikával, egy burgonyafelfújtat, jalapenós, avokádós majonézzel, kaviárral, valamint egy pácolt céklás, juhsajtkrémes tésztacsónakot. Ezután érkezett a ház kenyere, amelyhez különlegesség gyanánt tengeri algás vajat is adnak. Jól tippel az, aki szerint ennek kissé szusiíze lehet. Amuse bouche-ból kvázi kettő is van, amelyek jól leképezik a Platán fine dining éttermének kvintesszenciáját: természetközpontúság baromi erős szakmai tudással, alapanyagismerettel és technikai háttérrel. A tálakon a dekorációs növények, illetve a konkrét ételekben lévő alapanyagok mind a szálloda városkörnyéki kertjében nőttek és jól alámuzsikálnak annak a picit keleties gondolatiságnak, amelyet a séf és csapata sorvezetőnek szántak. Az első amuse bouche-unk tehát egy angol zeller pesztós, asztalt paradicsomos pillecukor volt –  egyáltalán nem volt gejl, mint ahogy ettől az édességtől egyébként vártuk volna. Személyesen az egyik highlightom volt az ördöghalmájas, szarvasgombás, hollandis japán tojáskocsonya. A fogás egy tojásalakú tálkában érkezik, mind textúrában, mind ízélményben csillagos ötöst érdemel, külön pluszpont, hogy nagyon jól el van találva a szarvasgomba aránya – nem tolakodó még valaki olyan számára sem, aki egyébként annyira nincs oda ettől az ínyencségtől. (A fogás előtt, amolyan színházi produkcióként egy erre szolgáló gépből szarvasgombafüstöt lőnek megcélozva az ember orrát. Elég vicces kis intermezzo.)

platan_tata-16

Fent: Amuse Bouche-ok, Lent: Kacsamáj torchon (eper, radicchio, briós)

Bár a levél alatt nem látszik, higgyük el, hogy a jobb alsó tálon a főszerep egy roppant jó minőségű, friss osztrigáé volt, amelyhez bergamotot, sóskát és lóherét adtak, így trónolt az uborkalé közepén. A következő fogást, a kacsamáj torchont szintén kiemelném, hiszen a májat hajszálvékony étcsokoládé csíkok tagolták, a nagy fehér porcelánon mint egy műalkotás, úgy nézett ki az aprított epret rejtő radicchio mellett, a vajban megfuttatott, kalácsforma briósszelet társaságában. A rákövetkező, házi tésztás, gyömbéres bivalyfarok levest nem csak úgy felszolgálták ám, hanem egy belga, antik stílusú kávéfőző segítségével, egy miniszertartás jóvoltából kerül a lé a tartalomra. Az abszolút kedvencemet szinte sajnálta megenni az ember: a langusztinós kecsegerolád egy titkos kert közepén trónolt, körben ehető virágokkal, zöldborsóval, Oscietra kaviárral. Ez utóbbinak az az érdekessége, hogy nem fekete, hanem zöldes, és egy roppant krémes tokhalikráról van szó.platan_tata-13

Balra: Bivaly (ökörfarok, házi tészta, gyömbér), Jobbra: Osztriga (uborka, sóska, bergamot)

A következő fogásunk egy kerti fűszeres nyúlterrine volt zöld spárgával és csalánnal (jus-vel meglocsolva), amelyen megjelent a Platán logója is tésztából kivágva (lásd. még fentebb a vajaknál). A tóparton álló, 1785-ben Versailles-ból, XVI. Lajos és Marie Antoinette regnálásának vége felé az Esterházy-család által idehozatott fának a mai napig is a Ház viseli gondját, ennek is köszönhetően 2014-ben az Év Fája lett, míg 2015-ben Európában a második helyezést érte el. A desszert koncepciója is érdekes volt: a málnás-csokoládés édességben különböző formában és halmazállapotban jelent meg a mogyoró, mousse-tól a morzsáig. A petit four három édessége közül a passiógyümölccsel töltött, mákos fehércsoki volt nálam a befutó, de szerettük a pisztáciás piskótát és a kávés-málnás étcsoki bonbont is. Ez utóbbi ugyan egy nehéz ólomkristály tálkában érkezik, ahogy mellé az espresso meg Viktória-mintás Herendiben, a szervízre mégis a letisztult, kortárs kerámiák a jellemzők, az ételekhez passzolóan japános stílusban.

Balra: Kecsege (langusztino, zöldborsó, kaviár), Jobbra: Nyúl (zöld spárga, csalán, kerti fűszerek)

A korai vacsora lehetővé tette, hogy napnyugta után a spa-részlegen lazítsunk. A tükrös mobilépületeket lebegő deszkapallók kötik össze, szauna, gőzkabin és két jacuzzi várja itt a relaxálókat. A másnapi reggelit is erre a panorámára nézve költöttük el, egy nyitható üvegkabin várja itt azokat, akik nem a bőséges svédasztalt is rejtő, Toile de Jouy tapétás Kék Szalonban akarnak falatozni. A bőséges jelző itt nem költői túlzás, top szállodánál alap ugye a bogyós gyümölcsök széles választéka, a Platán kínál is mindent, amit az adott évszak nyújtani tud. A péksüteményeket kézműves torták színesítik, a frissen, egyedi kérés alapján készített tojásételek melett van lazac, sonkák, házi joghurtok és chia puding, frissen préselt smoothie-k és még jó sok minden. A Platán tényleg ideális választás lehet mindazoknak, akiknek fontos, hogy a gasztronómiában ne lehessen kivetnivalót találni, ugyanakkor az sem mindegy, hogy az épített vagy a természeti környezet mindehhez mégis milyen. Kellően közel is van Budapesthez, így akik egyszer rákapnak az ízére, pont ugyanannyira fogják irigyelni a mellettük a patakban topogó, szintén reggeliző madarakat, ahogy mi is tettük. Azért, hogy ők itt maradhatnak.

platan_tata-9

platan_tata-6

Fent balra: Csokoládé (mogyoró, málna), Fent jobbra: Petit Four, Lent: Kék Szalon a reggelivel

Szöveg: Pécsi Balázs
Enteriőrfotók: Darabos György és Gáncs Erika, ételfotók: saját
2021. július 29. 

This will close in 0 seconds